Jer 18,1–10

Amit Jeremiás lát, az egy példázat, a magyarázatát maga az Úr adja meg. A fazekas: a szüntelen munkálkodó Isten. „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17). Min munkálkodik Isten (az Atya), min munkálkodik Jézus? Ugyanazon, mivel Ők egyek (Ő egy). Isten első munkája, amiről beszél nekünk, a teremtés volt. Ez hat nap alatt elkészült. Isten megteremtette az embert – aki „elromlott” (Károli: „elromlott az edény”).

A fazekas más edényt készít. Amikor „elromlott az ember”, más lett a világ, más lett Isten és az ember viszonya. Más lett az ember: bűnös, halandó (testileg) – és halott (lelkileg). Megjelent a kárhozat, mint „végállomás” az ember számára, és mindannyian oda jutnánk.

De Isten szüntelen munkálkodik, hogy megmentse a bűnöst.¹ Erről biztosítja az embert közvetlenül a bűneset után (1Móz 3,15), ezért fogad el áldozatot (olyat, ami a vér kiontásával előre mutat Krisztusra). Ezért hívja el az embert, hogy higgyen Neki, és ezért Ő igaznak fogadja el. Ezért hívja el Izráelt, hogy „népe legyenek, Ő pedig Istenük”. Ezért hívja az embert megtérésre, és ezért küldte el Jézust.

Min munkálkodik Jézus? Azon, hogy megmentse a bűnöst; hogy elvégezze a megváltást. Előtte azon, hogy tanítson „úgy, mint akinek hatalma van”, jeleket tegyen, amikből mindenkinek rá kell jönnie, hogy Ő a Messiás, ezzel megtérésre hívjon. Utána azon, hogy a Szentlélek által hirdesse, hogy meg lehet és kell térni, és hogy Ő maga a mennyben esedezzen értünk.

Az edény elromlik, azaz a fazekas – Isten – felismeri, hogy mást kell készítenie. Ez a „más” lehet jó és lehet rossz, „ahogyan Ő jónak látja”: ahogy helyes, szükséges. De az Ő akarata az, hogy jót készítsen, ezért hívja megtérésre azokat, akik ellen most „rosszat készít”. Nem akarja, hogy ez a rossz készüljön el, teljesedjen ki – mert az a kárhozat, és Ő a megmentésünkön munkálkodik. Itt népről beszél („ha szólok egy nép ellen…”), de elmondja ugyanezt az egyes emberről is: Ez 33,11–16. „Nem akarom a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.”

Isten nekünk (nekem, neked) is jót akart készíteni. Mi elromlottunk, „más edény” lettünk, de Ő ezt nem akarta, megmentett, jó edénnyé formált…

Most is formál minket: „munkálja bennetek az akarást és a cselekvést az Ő tetszése szerint” (Fil 2,13) – „ahogyan Ő jónak látta” (Jer 18,4). Jónak látja és tetszik Neki, örömét leli benne, hogy bennem munkálhatja „az akarást és a cselekvést”: azt, hogy én már akarhatom és tehetem is a jót, és azzal, hogy akarom és teszem, Ő munkálkodik. Az én „akarásom és cselekvésem” csak az, hogy vigyázok, engedelmeskedem, engedem, hogy Ő megtehesse bennem, amit akar. „Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez…” – ha rám bíznak valamilyen drága eszközt, hogy kezeljem, „félve” nyúlok hozzá, nehogy tönkretegyem. Ilyen az üdvösség is: drága… félek tönkretenni, de „hozzá kell nyúlnom”, dolgoznom kell rajta.

Figyelnem kell, mit mond Isten; amit megtanultam Tőle, tennem kell. Meg akar tanítani engedelmességre, és ad olyan helyzeteket, amikor „csak a hívő engedelmeskedik és csak az engedelmes hisz”; meg akar tanítani szeretni, és olyan embereket ad mellém, akiket nehéz szeretni, csak az Őiránta való engedelmességből, az Ő szeretetéből élve lehet.

Valóban félek-e tönkretenni, amit Isten munkál bennem? Akarok-e engedelmes lenni, akarom-e, hogy olyanná formáljon, amilyenné Ő akar? „Megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas” (2Tim 2,21) – ilyenné akar tenni. Vagy a magam feje után megyek?

Izráel / Júda is a saját feje után ment. Ebből hívja megtérésre az Úr, mert nem akarja, hogy elpusztuljon. Mégis az lesz a vége, ha nem tér meg. – Nekünk Isten már új szívet adott, új akaratot is. Tudhatom, hogy a saját út nem vezet jóra, és a Szentlélek is figyelmeztet. Magammal szemben kell Neki engedelmeskednem – és öröm, amikor tehetem.

Jer 15,16

Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, URam, Seregek Istene.