ApCsel 8,26–39

• Ki cselekszik itt? Nem Fülöp, nem a főember, hanem Isten Szentlelke. Ő szólt Fülöpnek; Ő indította a főembert, hogy feljöjjön Jeruzsálembe Istent imádni. Ő adta magát az üzenetet. Ő tesz bizonyságot Krisztusról (Ézsaiás és Fülöp szavain keresztül is).

• Mit cselekszik? Beteljesíti Jézus parancsát / ígéretét: „tanúim lesztek” Samária után „a föld végső határáig”. Az etióp főember az első távol lakó pogány, aki befogadja Krisztust.

• Hogyan cselekszik? A szavával, mint a teremtéskor. Semmi egyébre nincs szüksége, hogy cselekedni tudjon. Benne van az ember, pl. Fülöp engedelmessége, a főember vágyakozása, de valójában már ezt is Isten munkálta.

  • Fülöp a pünkösd napján vagy azután tért meg, az apostolok v. más hívők bizonyságtételére. Ezt Isten Lelke munkálta, és ez kellett ahhoz, hogy ő maga is örömmel hirdesse az örömhírt. Másképpen nem lehet: ha bennem nincs ott az az öröm, amit Krisztus megismerése, a bűneim bocsánata, az örök élet bizonyossága adott, akkor azt, amit Isten tett Krisztus által, csak száraz tanításként (kioktatásként) tudom elmondani, nem örömhírként. De benne megvolt, ez jellemezte a samáriai szolgálatát is, és ez az öröm ragadt rá azokra, akik hallgatták (8,8.12).

  • A 7 diakónus egyike volt, „asztalok körül szolgált”, akárcsak István, de mindkettőjükről kiderült, hogy képes prédikálni, bizonyságot tenni (az Úr képessé tudja tenni őket) – mikor? István akkor, amikor ő maga üldözés alá került; Fülöp akkor, amikor emiatt szét kellett szóródniuk. Az üldözés, a veszedelem alatt felbátorodtak, nem visszahúzódtak (ez lenne a „normális”).

  • Engedelmesség: kész elmenni a „járatlan” (néptelen, puszta) útra, mert az Úr mondta. Neki is járatlan az út: még nem hirdette az igét pogány embernek.

  • A főember: hallania kellett az élő Istenről. Isten gondoskodott róla, hogy eljusson oda, ahol lakott, az ige, a bizonyságtétel, amiből megértette, hogy „ez az Isten teljesen más”. Nincs sehogy kiábrázolva, mégis létezik (tehát nem az ember „teremtette”) és cselekszik – hogy mit, azt az elmondott bizonyságtételekből hallhatta. Isten Lelkének munkája az, hogy nem utasítja el („ha nem látom, akkor nincs”), hanem imádni kezdi. Elhiszi, hogy az igéből megismerheti. Felismeri, hogy személyes kapcsolatba kell kerülnie azzal, akiről az ige (Ézsaiás könyve) bizonyságot tesz.

• Ézs 53 az egyik legvilágosabb prófécia Krisztusról és a megváltásról. Annyira egyértelmű, hogy a nem Jézus-hívő zsidó tanítás be is tiltja.¹ Ézsaiás azt írta le, amit Isten tenni fog; most már arról kell beszélni, hogy ez hogyan teljesedett be Jézus Krisztusban – ez az a magyarázat, amire szüksége volt a főembernek. Fülöp nem aggódott, hogy hogyan fogja megértetni vele: az előtte lévő igéből indult ki, a konkrét kérdésre válaszolt. Mennyit aggódunk mi, hogy hogyan értessük meg valakivel az evangéliumot? (Posztmodern kor nehézségei.) Ma az átlagember egyáltalán nem olvas Bibliát, másfajta kérdései lehetnek. Ha ezekre lehet úgy válaszolni, hogy bizonyságot teszünk Krisztusról, felismerjük-e? „Járatlan út” ez is, nehezebb lehet eljutni az adott kérdéstől Krisztusig.

• A főember hitre jutása is Isten Szentlelkének a munkája. A keresztről való beszéd az emberi gondolkodás számára botrány („aki ilyen szégyenteljes halált halt, hogy lehetne Megváltó”) vagy bolondság („aki meghalt, hogy lehet győztes”). Arról, hogy Jézus valóban Isten Fia, Megváltó, valóban él és győztes, és Őrá van szükségem, csak Isten győzhet meg – mint a főembert is. Nem látta többé Fülöpöt, de a Szentlélek most már folyamatosan „magyarázta” neki az igét, ő is egyre mélyebben megismerhette Krisztust, és hirdethette is.

ApCsel 2,39 „Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”